A thangka egy csodálatos művészeti alkotás is egyben, amelyet az erre „képesített” mesterek rendkívül precízen, és minden elemében az évezredes hagyományoknak megfelelően (nagyon szigorú szabályok szerint) készítenek.
A thangkák használata ugyanakkor nem korlátozódik a kolostorokra és a templomokra, hiszen a helyesen és szépen megfestett thangka otthont adhat az ábrázolt istenség szellemének, így általa meghívhatjuk őt és jótékony hatásait az életünkbe. Lélegzetelállító ékei lehetnek bármely helyiségnek, ahová kihelyezzük őket, és képesek teljesen megváltoztatni, harmonizálni környezetüket. A thangka nagyon erős pozitív rezgésű erőteret hoz létre bárhol, bármilyen helyiségben – ezzel is segítve tulajdonosát, aki ebben a soha nem szűnő légkörben élheti életét.
A buddhista mandala meditációs eszköz, a létezés körforgásán való felülemelkedés, a nirvánába való eljutás segítője, a világmindenség és a tudat szimbolikus központja. Fő alkotóelemei a kör és a négyzet: a kör forma a természet teljességét, a folytonosan mozgásban lévő világot, a négyszögletes elem ennek a teljességnek az öntudatra ébredését, ugyanakkor a mozdulatlanság és a stabilitás világát jelzi. A mandala középpontjában az OM szimbólum található - ekörül forog az OM MANI PEME HUNG mantra szövege. Az OM mantra a legendák szerint a teremtés őshangja, az univerzum eredeti rezgése. Az első hang az idők kezdetétől, amely magában foglalja a jelent és a jövőt is. Az OM MANI PEME HUNG Avalókitésvarának (más néven Csenrézinek), az együttérzés bódhiszattvájának mantrája, a tibetiek egyik leggyakrabban használt imádsága. Elterjedt fordítása: „drágakő a lótuszban". Segít elengedni az emberi büszkeségünket, a nagylelkűség és a türelem gyakorlására ösztönöz, valamint kitartásra, koncentrációra és bölcsességre tanít. A gyakorló célja, hogy eljusson a középpontig és azonosuljon a szent szótaggal.
Ezt a különleges, nagy méretű thangka vászonképet brokát nélkül kínáljuk, így lehetőséget adva többféle módon, hangulathoz és dizájnhoz illeszkedően kihelyezni az otthonodban. A thangkakép mérete 70 × 70 cm, amelyet kb. 4 cm-es vászonkeret vesz körül.