A thangka egy csodálatos művészeti alkotás is egyben, amelyet az erre „képesített” mesterek rendkívül precízen és minden elemében az évezredes hagyományoknak megfelelően (nagyon szigorú szabályok szerint) készítenek.
A thangkák használata ugyanakkor nem korlátozódik a kolostorokra és a templomokra, hiszen a helyesen és szépen megfestett thangka otthont adhat az ábrázolt istenség szellemének, így általa meghívhatjuk őt és jótékony hatásait az életünkbe. Lélegzetelállító ékei lehetnek bármely helyiségnek, ahová kihelyezzük őket, és képesek teljesen megváltoztatni, harmonizálni környezetüket. A thangka nagyon erős pozitív rezgésű erőteret hoz létre bárhol, bármilyen helyiségben – ezzel is segítve tulajdonosát, aki ebben a soha nem szűnő légkörben élheti életét.
Amitábha Buddha – másnéven Amida vagy Amideva mennyei buddha – a Tiszta Föld buddhizmus fő Buddhája, az öt bölcsességbuddha egyike. Amitábha a Határtalan fény Buddhája hosszú életkoráról, tiszta észleléséről, a jelenségek ürességének mély megértéséről ismert, illetve arról, hogy tudatának tere az Örömteli tisztaföld (Devacsen), ahova csupán erős kívánságokon keresztül bárki újraszülethet. Végtelen számú jó cselekedeteiből származó végtelen érdemmel rendelkezik. Segítheti vágyaink beteljesülését és védelmet nyújt a gonosz szellemek ellen.
Az Amitábha Buddha thangka mérete 37 × 48 cm, a díszes brokátkerettel együtt összesen 71 × 105 cm.