A thangka egy csodálatos művészeti alkotás is egyben, amelyet az erre „képesített” mesterek rendkívül precízen, és minden elemében az évezredes hagyományoknak megfelelően (nagyon szigorú szabályok szerint) készítenek.
A thangkák használata ugyanakkor nem korlátozódik a kolostorokra és a templomokra, hiszen a helyesen és szépen megfestett thangka otthont adhat az ábrázolt istenség szellemének, így általa meghívhatjuk őt és jótékony hatásait az életünkbe. Lélegzetelállító ékei lehetnek bármely helyiségnek, ahová kihelyezzük őket, és képesek teljesen megváltoztatni, harmonizálni környezetüket. A thangka nagyon erős pozitív rezgésű erőteret hoz létre bárhol, bármilyen helyiségben – ezzel is segítve tulajdonosát, aki ebben a soha nem szűnő légkörben élheti életét.
Amitájusz bódhiszattva Amitábha Buddha szambóghakája, vagyis megjelenéstest (gyönyörtest) megnyilvánulása. Amitábha és Amitájusz, bár máshogy jelennek meg, elválaszthatatlanok. Míg Amitábha a Végtelen Fény Buddhája és a Szukhávati (vagy tibetiül Devacsen) nevű tisztaföld uraként örvend nagy népszerűségnek, addig Amitájusz a hosszú élet gyakorlatokkal függ össze. Ezen a gyönyörű thangkán Amitájusz kezei meditációs tartásban pihennek, és a hosszú élet vázája nyugszik bennük. A testszíne élénkvörös, mint a vér – vagy, ahogy az iratokban közlik, mint egy rubinhegy ezer nap fényében fürdőzve –, termete erős és zömök, hiszen telve van fiatalos életenergiával.
Az Amitájusz-thangka mérete 38 × 50 cm, a díszes brokátkerettel együtt összesen 70 × 100 cm.