A thangka egy csodálatos művészeti alkotás is egyben, amelyet az erre „képesített” mesterek rendkívül precízen, és minden elemében az évezredes hagyományoknak megfelelően (nagyon szigorú szabályok szerint) készítenek.
A thangkák használata ugyanakkor nem korlátozódik a kolostorokra és a templomokra, hiszen a helyesen és szépen megfestett thangka otthont adhat az ábrázolt istenség szellemének, így általa meghívhatjuk őt és jótékony hatásait az életünkbe. Lélegzetelállító ékei lehetnek bármely helyiségnek, ahová kihelyezzük őket, és képesek teljesen megváltoztatni, harmonizálni környezetüket. A thangka nagyon erős pozitív rezgésű erőteret hoz létre bárhol, bármilyen helyiségben – ezzel is segítve tulajdonosát, aki ebben a soha nem szűnő légkörben élheti életét.
A buddhista mandala meditációs eszköz, a létezés körforgásán való felülemelkedés, a nirvánába való eljutás segítője, a világmindenség és a tudat szimbolikus központja. Fő alkotóelemei a kör és a négyzet: a kör forma a természet teljességét, a folytonosan mozgásban lévő világot, a négyszögletes elem ennek a teljességnek az öntudatra ébredését, ugyanakkor a mozdulatlanság és a stabilitás világát jelzi. A Buddha-mandala valójában nem más, mint egy Buddhának szentelt rituális templom kétdimenziós alaprajza. A mandala-palota minden részének pontosan meghatározott, szimbolikus jelentősége van, középpontjában Buddhával. Célja, hogy a megvilágosodás felé vezesse elménket.
A Buddha-mandala thangka mérete 28 × 35 cm, a díszes brokátkerettel együtt összesen 57 × 80 cm.