A thangka egy csodálatos művészeti alkotás is egyben, amelyet az erre „képesített” mesterek rendkívül precízen, és minden elemében az évezredes hagyományoknak megfelelően (nagyon szigorú szabályok szerint) készítenek.
A thangkák használata ugyanakkor nem korlátozódik a kolostorokra és a templomokra, hiszen a helyesen és szépen megfestett thangka otthont adhat az ábrázolt istenség szellemének, így általa meghívhatjuk őt és jótékony hatásait az életünkbe. Lélegzetelállító ékei lehetnek bármely helyiségnek, ahová kihelyezzük őket, és képesek teljesen megváltoztatni, harmonizálni környezetüket. A thangka nagyon erős pozitív rezgésű erőteret hoz létre bárhol, bármilyen helyiségben – ezzel is segítve tulajdonosát, aki ebben a soha nem szűnő légkörben élheti életét.
A buddhista hagyomány szerint Maitréja a jövendőbeli Buddha, aki nagy szellemi vezető formájában fog megjelenni, és segít megtalálni az erény ösvényét. Fő tanítása a szeretetteljes kedvesség lesz, aminek eredményeként az emberek feladják megtévesztett magatartásukat és káros viselkedésüket. Leggyakoribb ábrázolása, hogy egy trónon ül, várva az időt, amikor visszatér, a szíve előtt tartott kezek a tanítás gesztusát mutatják, míg a hüvelyk- és mutatóujja között lótuszvirág szárát tartja, ami sugárzó erejét és tisztaságát jelzi. Maitréja felett egy gyönyörű napernyő van, ami jelzi, hogy menedéket és védelmet kínál minden lénynek.
A Maitréja Buddha-thangka mérete 58 × 77 cm, a díszes brokátkerettel együtt összesen 100 × 150 cm.