A thangka egy csodálatos művészeti alkotás is egyben, amelyet az erre „képesített” mesterek rendkívül precízen, és minden elemében az évezredes hagyományoknak megfelelően (nagyon szigorú szabályok szerint) készítenek.
A thangkák használata ugyanakkor nem korlátozódik a kolostorokra és a templomokra, hiszen a helyesen és szépen megfestett thangka otthont adhat az ábrázolt istenség szellemének, így általa meghívhatjuk őt és jótékony hatásait az életünkbe. Lélegzetelállító ékei lehetnek bármely helyiségnek, ahová kihelyezzük őket, és képesek teljesen megváltoztatni, harmonizálni környezetüket. A thangka nagyon erős pozitív rezgésű erőteret hoz létre bárhol, bármilyen helyiségben – ezzel is segítve tulajdonosát, aki ebben a soha nem szűnő légkörben élheti életét.
A buddhista mandala meditációs eszköz, a létezés körforgásán való felülemelkedés, a nirvánába való eljutás segítője, a világmindenség és a tudat szimbolikus központja. Fő alkotóelemei a kör és a négyzet: a kör forma a természet teljességét, a folytonosan mozgásban lévő világot, a négyszögletes elem ennek a teljességnek az öntudatra ébredését, ugyanakkor a mozdulatlanság és a stabilitás világát jelzi. Ezen a gyönyörű thangkán a mandala középpontjában az OM mantra látható, amely a legendák szerint a teremtés őshangja, az univerzum eredeti rezgése, minden mantra közül a leghatalmasabb. Az első hang az idők kezdetétől, amely magában foglalja a jelent és a jövőt is.
Az OM mandala thangka mérete 23 × 23 cm, a díszes brokátkerettel együtt összesen 50 × 68 cm.