A thangka egy csodálatos művészeti alkotás is egyben, amelyet az erre „képesített” mesterek rendkívül precízen, és minden elemében az évezredes hagyományoknak megfelelően (nagyon szigorú szabályok szerint) készítenek.
A thangkák használata ugyanakkor nem korlátozódik a kolostorokra és a templomokra, hiszen a helyesen és szépen megfestett thangka otthont adhat az ábrázolt istenség szellemének, így általa meghívhatjuk őt és jótékony hatásait az életünkbe. Lélegzetelállító ékei lehetnek bármely helyiségnek, ahová kihelyezzük őket, és képesek teljesen megváltoztatni, harmonizálni környezetüket. A thangka nagyon erős pozitív rezgésű erőteret hoz létre bárhol, bármilyen helyiségben – ezzel is segítve tulajdonosát, aki ebben a soha nem szűnő légkörben élheti életét.
A Tanító Buddha a bölcsességet, a megértést és a sors beteljesítését képviseli – Buddha megvilágosodás utáni életének szimbóluma. Ez a gyönyörű thangka lótuszülésben ábrázolja őt, kezei a jellegzetes, a tan (dharma) kerekét megforgató kéztartásban vannak. Mindez Buddha első prédikációjára utal, életének egyik központi pillanatát szimbolizálja, amikor a megvilágosodása után legelső tanítását adta a Szárnáth melletti Őzek Ligetében. A Tanító Buddha segítője mindenkinek, aki a spirituális fejlődés útján jár.
A Tanító Buddha thangka mérete 50 × 70 cm, a díszes brokátkerettel együtt összesen 85 × 135 cm.